2020. május 19., kedd

2020.05.19. Kedd Német nyelv E.8. osztály
Másoljátok le a verset, ha van kedvetek, meg is tanulhatjátok!





2020. május 18., hétfő

2020.05.19 Testnevelés E.6-8



Röplabda szabályai röviden
A pálya: mérete 9 m × 18 m. A pályát egy 9,5 m × 1 m méretű háló két részre osztja, aminek a teteje férfiaknál 2,43, nőknél 2,24 méter magasan van, de ez változhat a kezdők és a veterán játékosok számára. A pályán a hálóval párhuzamosan, attól 3 méterre mindkét térfélen van egy vonal, a támadóvonal (hármas vonal).
A játszma: Egy csapat hat kezdő játékosból, öt cserejátékosból és egy liberóból áll. Utóbbi   egyenruhája eltér a csapattársaiétól, külön szabályok vonatkoznak rá. Helyettesítheti bármely hátsó játékost; nem nyithatnak, sáncolhatnak, illetve sánckísérletben sem vehetnek részt, alapjában védekező specialista. 
Érmefeldobással választják ki, hogy melyik csapat kezd. Az adogató csapat játékosa a levegőbe dobja a labdát, és megpróbálja úgy megütni, hogy az ellenfél területén landoljon. Az ellenfél játékosai legfeljebb háromszor érinthetik a labdát, mielőtt visszajuttatják a másik oldalra (az érintésbe a sáncolás nem számít bele). A labdamenet íly módon a következő mozzanatok sorozatából áll: fogadás, feladás, ütés. A visszaütést az ellenfél felugró játékosai sáncolással (tenyérrel, karral) igyekeznek megakadályozni. A labda birtokában levő csapat a támadó fél. Így folytatódik a játék, amíg a labda le nem esik, el nem akad a hálóban, valaki nem hibázik vagy szabálytalankodik. Ha egy csapat elnyerte a szerválás jogát, akkor forgás következik. A csapat tagjai az óramutató járása szerinti irányban forognak. Amennyiben a forgás következtében egy adott pozícióba kedvezőtlen adottságú játékos kerül, azt lecserélhetik a liberóval, de akár más játékossal isA csapatban helyet kap egy speciális védekező játékos, a liberó.  Cserélni azonban játszmánkét (szettenként) csak hatszor lehet, ám ebbe a liberó cseréje nem számít bele. A mérkőzés három nyert játszmáig tart. Egy játszma megnyeréséhez - legalább két pont különbséggel 25 pontot kell szerezni. Ha a két pont különbség eddig nem alakul ki, akkor maximálisan 30 pontig folytatják, és ekkor már egyetlen pont különbség is elég. Amennyiben döntő, azaz ötödik játszmára is sor kerül, ott 15 pont is elég a győzelemhez.

2020. május 15., péntek

2020.05.18. Testnevelés E.6-8


2020.05.11-2020.05.12.   Hétfő-Kedd   Testnevelés   8.b


Végezzétek el a következő gyakorlatokat!Jó munkát kívánok!




2020. május 13., szerda

2020.05.13., Magyar, Matematika, Kozma Béla






2020.05.15.E.6-8 Testnevelés


Szabad formájú gyakorlatok:
bemelegítés : légzőgyakorlat. kezeket a fejfőlé emelve nagy levegőt veszünk, bent tarjuk , majd lassan kiengedve,a kezeket a comb mellé engedve a levegőt kifújjuk. 3 sorozat 10-15 ismétléssel.
Karkörzés előre hátra, törzsfordítás, döntés jobbra balra 3 sorozat 20-20 ismétléssel.

Vegyetek magatok elé egy széket : Stabilan álljon , majd a szék előtt állva jobb lábbal ,majd bal lábbal álljatok fel a székre felváltva, 3 sorozat 20-20 ismétléssel. a gyakorlat lényege, hogy először a jobb lábaddal lépj fel a székre  és úgy tedd mellé a bal lábad , a következő sorozatban előszőr a bal lábad tedd fel a székre és ezután tedd mellé a bal lábad.
következő gyakorlat: vegyél a kezedbe egy 1,5- vagy két literes vizes üveget: ha ez megvan, akkor feküdj le a szék elé, az üveget tedd a melledhez a két lábad tedd fel a székre, és ebben a pozicióban , felülés, / hasprés végzése/ 4 sorozat 12-15 ismétlésekkel.
következő feladat.
vegyél elő egy seprőt, vagy annak a nyelét, tedd a nyakadba, ülj le a székre, és ebben a formában végezz törzsfordítást, mind két irányba, váltva 4 sorozatban 20-20 ismétléssel.
  levezetés: udvaron lassú séta, 10 perc.
https://www.youtube.com/watch?v=7IJPt7yCukU 

2020.05.14.Testnevelés E.6-8


Mai nap bemelegítés : Kar körzés előre -hátra, kar húzása test mellett egyik kéz test mellett, másik fej , fölé nyújtva ellentétes irányba 3-3 sorozat 15-15 ismétléssel.
Ezt követően helyben futás iram váltással, lassan elkezdve gyorsítva amíg bírod, majd újra lelassulva.3- sorozat 1-1 -1 perc.
Ezt követően helyben futás lábfelhúzással, 3 sorozat 1-1-1 percig. Gyakorlatok közben kényelmes pihenő.

Mell edzése:

Fekvőtámasz:- vállszélességben fekvő támasz végrehajtása 4 sorozat 15 ismétlés.
                    - tenyerek között kb 10 cm. 3 sorozat 10 ismétléssel.
                    - tenyerek egymás mellett szűk tartás- 2.sorozat 8-10 ismétlés.Aki jól bírja az felteheti a lábát , vagy a fekvőtámaszt két szék között is nyomhatja.

Tolózdkodás két szék között: 3,sorozat 10 ismétléssel.

Plank. 2 sorozat 30mp- 60 mp. között 
Levezetés lassú séta. 5 perc https://www.youtube.com/watch?v=fjw9KSNNJsU Mell